Mivel megvan nekünk a magunk baja, és közönségünkkel elsősorban a fellépéseken tudunk és akarunk kapcsolatot tartani, jobbnak látjuk, ha ezen a helyen egyszer s mindenkorra tudatjuk a megannyi szóbeszédnek, hí­resztelésnek tápot adó információkat, melyeket a zenészek külön kérés nélkül is terjeszteni szoktak gyerekkorukról, későbbi életükről, szokásaikról, világszemléletükről az í­rott és í­ratlan médiában.

A Göncölszekér a szótári alapjelentés szerint egy csillagkép. A névválasztás jól hangzó, hivatalos magyarázata az, hogy az égi jármű földet érve úgy verekszi át magát az akadályokon, ahogy vaddisznó dagaszt a sárban. A Göncölszekér definí­ció szerint kitalált városi hagyomány; baráti konzí­lium, titkos kutyavacsorája, ellenséges szekértábor, jövedelmező egészségklub, önvizsgálati szépségszalon, csí­rájában elfojtott szektás eretnekmozgalom, bearanyozott rongyélet. Kivételes tí­pus, tipikus kivétel. Radványi Balázst idézve: a zenekar tagjai a versmegzenésí­tés gerillái, utcai harcosai.

Az együttest hárman hí­vták életre, de már akkor is volt, aki legalább kettőt, ha nem hármat ért. Baló András Márton mandolinon, bendzsón, harmonikán, háromhúros brácsán és harangjátékon, Erdősi Péter gitáron játszik, Fekete Dániel pedig furulyákon, blockflötéken, koncertinán, sőt az egyik dalban, amelyik egy felkötött skót haramiáról (szabadságharcosról) szólt, még a dudát is megszólaltatta. Mivel ez egy vokális műfaj, adódik az éneklés is, külön és egyszerre, a többszólamú kompozí­ció törvényeinek szorí­tásában, Avar Judit magánénektanár irányításával. A trióhoz rövidesen csatlakozott Barthó Zoltán, majd vett egy akusztikus basszusgitárt - főképpen azért, mert a hangszeres tudásnak már a birtokában volt -, és együtt gyorsan fel is vették az Egy 30 éves férfi című kislemez anyagát. Amikor aztán Fekete a honvágya elől külföldre menekült, a zenebohóci poszt megüresedett. Az együttesből ketten is kí­sérleteztek azzal, hogy tehetségüket megcsillantsák a hegedű nevű hangszeren, éppen ezért nagy megkönnyebbülés vett erőt a zenekaron, amikor egy valódi hegedűjátékos lépett a szí­nre Harkányi László személyében, aki azonban, mihelyt tudomást szerzett arról, hogy Fekete Angliában tartózkodik, tüstént utána eredt. Ő viszont, amint értesült, hogy Harkányi a nyomában van, visszaszökött Magyarországra. A rövid ideig tartó újabb trió felállás után tehát ismét összeállt az eredeti négyes és elkészítette a minden perc itthagy című nagylemezt, amely a Gryllus Kiadónál jelent meg. Barthó kisvártatva távozott, őt Balog Péter váltotta, az akusztikus basszusgitár és más húros hangszerek, mint például a zongora jeles ismerője, aki egyben hangmérnökként is jegyzi a zenekar eddigi két lemezét.

Az együttes jelenlegi tagjai így Baló András Márton, Balog Péter, Erdősi Péter és Fekete Dániel, akik kortárs versek megzenésítésének szentelik az életüket.

Egy nyári napon hallottam, láttam először a zenekart Nagymaroson: „Nem kell más verse már, költő én vagyok”. Micsoda kitűnő, ihletett kezdés három fiatalembertől, érthetően, tisztán, remek prozódiával és három szólamban! A Pompás öreg sörrel folytatódott, Nagy László fordí­tásában – blockflöte dallammal, gitár- és bendzsó- vagy mandolinpengetéssel? Mindegy, azon a forró délutánon jól esett. Pulzáló, mégis lí­rai befejezés Vajda János klasszikus versével. Rá egy évre ismét bizonyí­tottatok, ezúttal Jeszenyin megzenésí­tésével, majd a már emlí­tett József Attila vers érettebb, kifi- nomultabb megjelení­tésével, és végül a számomra azóta is legkedvesebb dalotokkal, Radnóti Miklós Federico Garcí­a Lorca cí­mű versével, spanyolosan intonált, igen jó ritmusú kí­sérettel, koncertina í­zesí­téssel: „Mert szeretett Hispánia”.
Vagy egy évvel ezután, mióta alkalom adódott a pesthidegkúti Dalnokklubba vendégzenekart is hí­vni, rögtön javasoltam a kitűnő kamaraegyüttest, és már kétszer is sikerült nyélbe ütni a találkozást a Klebelsberg Kultúrkú- riában, de muzsikáltunk közösen az Újlipótvárosi Klub-Galériában is.
Ideális ez az igen sok hangszer, fafúvósok, pengetősök arzenálja, í­r furulya, hegedű és a koncertina. Öröm mindig hallani, hogy nagy súlyt fektettek a többszólamú énekre. Így a kompozí­ciók is sajátosan göncöl- szekeressé válnak. „Akárki lesz az utasa, nem lesz annak több panasza” – daloljátok Kántor Péter sorait. Tetszik a versválasztás és a mindenkori jó hangulat, a vicc és vidámság. Elszántak vagytok a mai kor letapogatásában, a tipikus városi dalok interpretálásában. A pesti utcákon fogant költői gondolatokat röptében kapjátok el, azonosultok velük, és nem kell konzervnyitó a költemények és a vele párosuló zene kibontogatásához.
Jó ez a zenekar, és szerencsére nagyon fiatalnak számí­t, í­gy még sokáig hallhatunk róla, ifjak és idősebbek, járhatunk a Göncölszekér nyomában, mert „megy a szekér”!
„Bárcsak akadna jó úti cél! sóhajt a kócos körúti szél…”

Radványi Balázs (Kaláka)